Rólunk
A SIDAS – nyelviskola egy olyan cég, amely két fontos dologra összpontosít, az első a szakmai angol nyelvű tanítás a második pedíg a magas színvonalú szolgatatás. Az Alapító Schofield David úr, aki a mai napig is aktív és részt veszt a nyelvoktatásokon 2001 óta. David Angliából származik és az egyetem befejezés óta Közép – Európában él. Az Europában töltött időszaka alatt, számos nyelviskolákban dolgozott és részt vett különbözö oktatási programokban az alábbi országokban: Németország, Ausztria, Cseh Köztársaság és Szlovákia. David tanárként kezdett el dolgozni és szorgalmas munkával fokozatosan fejlődött, részt vett különböző gyerek is felnőtt oktatási programban és ez lehetővé tette számára, hogy sok tapasztalatot szerezzen. Ezeket a tapasztalatokat a mai napig is alkalmazza a munkájában, ami egyúttal a hobbija is lett ezen idő alatt.
A cégünk kezdetektől fogva dinamikusan fejlődik és jelenleg is három közép-európai országban tanít. A célunk az, hogy ügyfeleinknek a legjobb minőségű szolgáltatást nyújtsuk elérhető árakon. Nagy hangsúlyt fektetünk a tanáraink kivalasztására és a rendszeres képzésükre. Az oktatók „native“ az az kizárólag az angol és német nyelvterületű országokból származnak ,úgy mint Angliából, Írországból, Skóciából, az Egyesült Államokból, Kanadából vagy Ausztriából. Fontosnak tartjuk, hogy az angol nyelv olyan legyen mint egy barát, ahol a tanulás egyszerre könnyű és szórakoztató. Igyekszünk Önöknek nyugodt és barátságos légkört biztosítani és megkönnyíteni az angol tanulást minőségi technikával és eszközökkel.
A SIDAS – nyelviskola egy professzionális cég, amely kiterjedt tapasztalattal rendelkezik az angol nyelvoktatás területén és segíti partnereinket az önfejlesztésben. Társaságunk székhelye Szlovákiában, Kassa városában található.
Ha kerdése van, kérdezzen tőlunk nyugodtan. Mindegyik kérdésükre válaszolunk!